Babywelt kiállítás és vásár * Babywelt messe

Ha terhes vagy (mint én), vagy már friss szülő, akkor nem szabad kihagynod egy Babywelt-et. 2017. május 6-7.-e között került megrendezésre először Dornbirn-ban (Bodensee-Ausztria) a Babywelt.
Már korábban kitaláltuk, hogy ebben az időpontban a környéken eltöltünk pár napot egy rövid nyaralás gyanánt, és így meg tudjuk látogatni a kiállítást is. Úgy döntöttünk, hogy szombaton utazunk oda.

A Babywelt-en jól gondoskodnak a csecsemőkkel vagy kisgyermekkel érkező szülőkről. Van egy Szoptatós helység, egy Pelenkázó oázis és egy Étkező bár a kicsit nagyobb gyerekeknek, ahol babyételt kapnak a helyszínen való fogyasztásra. Van még egy lehetőség a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt: beadhatják a gyerekeket egy játszó részlegre pótmamákkal történő ingyenes professzionális felvigyázásra. Valamint a szülők ingyenesen kölcsönözhetnek a Baby Björn kiállító cégtől babahordozót, így a márkát is kipróbálhatják.
Mi is kipróbáltuk ezt a fajta babahordót és a hordozó kendőt is, bár csak egy játék babával, mivel még pocakosan mentünk. A legtöbb kiállító nagyon kedves és segítőkész volt. Kellemesen elbeszélgettünk miközben felvilágosítottak a termékekről. Apró ajándékokat is kaptunk, valamint néhány hasznos terméket mi magunk is vásároltunk. Ilyen volt: egy szoptatós kendő, egy baba nyakúszógumi, egy orrszívó és egy csomag állatfigurás sebtapasz.
A kedvenc standom a Lansinoh volt. Sok hasznos információt megtudtunk tőlük, és egy spontán fotózáson is részt vehettünk a standjuknál. A képet azonnal kézhez kaptuk nyomtatva és e-mail-ben is továbbították.
A Workshopban különböző előadások voltak egész nap. Minket legjobban az „elsősegély csecsemőknek” előadás érdekelt, így azon is részt vettünk. Természetesen egy fél órás tájékoztatón nem lehet sokat tanulni, de egy elsősegély tanfolyam elvégzésének fontosságára mindenképp felhívja a figyelmet. Nálunk tervbe is van véve!
Mindent összevetve hasznosnak találtuk a kiállításon való részvételt. Jól szórakoztunk és egy pár órás délutáni programnak pont megfelelt. Kíváncsian várom a következőt, ami október 13-15.-e között Münchenben kerül megrendezésre. Akkor már hárman próbálhatunk ki minden részleget.Wenn Sie schwanger (wie ich), oder junge Eltern sind, dann dürfen Sie eine Babywelt auf keinen Fall verpassen! Von 6. bis 7. Mai 2017 hat zum ersten Mal in Dornbirn (Bodensee-Österreich) die Babywelt stattgefunden.
Wir haben bereits geplant, dass wir in diesem Zeitraum ein Kurzurlaub machen in der Nähe, und so können wir auch mal die Messe besuchen. Also am Samstag hatten wir beschlossen hinzufahren.
Bei der Babywelt würde sehr gut an Eltern mit Baby oder Kinder gedacht. Es gab eine Still-Lounge, eine Wickel-Oase und ein Fütter-Bar für die etwas größeren Kinder, wo erhalten Sie Baby-Nahrung zur Vor-Ort-Verkostung. Es gab noch eine Möglichkeit für Eltern und Kinder: Sie könnten die Kinder auf eine Spielfläche von den Tagesmüttern gratis professionell betreuen zu lassen. Die Eltern können kostenfrei von der Firma Baby Björn ein Babyträger mieten, so kann die Marke auch ausprobiert werden.
Wir haben den Babyträger und ein Tragetuch ausprobiert, aber nur mit ein Babypuppe, weil ich noch schwanger bin. Der meiste Aussteller war sehr nett und hilfreich. Wir haben uns gut unterhalten während sie uns über die Produkte informierten. Wir bekamen kleine Geschenke, und kaufte ein Paar nützliches Sachen. z.B.: Stilltuch, Baby Hals Schwimmring, Nasensauger und ein Packung Pflaster.
Der Stand von der Firma Lansinoh war meine Favorit. Wir haben viele nützliches Informationen gehört. Und ein spontan Shooting hat auch stattgefunden. Wir bekamen das Bild per e-Mail und auch gleich ausgedrückt.
In den sogenannten „Workshop” konnte man verschiedene Vorstellungen zuschauen. Der Erste Hilfe für Säuglinge war uns am meistens interessant. So haben wir darauf teilgenommen. Natürlich unter eine halbe Stunde kann man nicht viel lernen, aber es macht aufmerksam darauf wie nützlich kann so eine Kurs sein. Bei uns es ist in Plan!
Insgesamt war die Teilnahme auf der Messe nützlich. Wir haben uns gut amüsiert und es war eine gute Programm für ein Paar Stunde. Ich freue mich schon auf das Nächste, was von 13. bis 15. Oktober in München findet statt. Dann können wir schon alle Bereiche zu dritt ausprobieren.

Bitte folge und like uns * Kérlek kövess és Like-olj minket:

“Babywelt kiállítás és vásár * Babywelt messe” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.